Skip to main content

Esettanulmányok

Hitelbírálat MI támogatással

Egy mesterséges intelligencián alapuló virtuális személy gyorsíthatja, hatékonyabbá teheti a beérkező hitelkérelmek kezelését, valamint lerövidítheti a döntési időt.

A 60 éves múlttal rendelkező Fókusz Takarékszövetkezet közel 20 fiókból álló hálózatában teljeskörű pénzügyi szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára. 

Üzleti probléma

2016-ban a Fókusz Takarékszövetkezetnél bevezetésre került egy vállalati hitelezés elbírálását támogató rendszer, mely évente 800-1000 hitel elbírálását kezelte. Ennek részét képezte egy Fórum, ahol a menedzsment tagok kérdéseket tehettek fel a hitellel kapcsolatban, majd a válaszok és a rendszerben tárolt információk alapján szavazhattak a hiteligény sorsáról. A gyakorlat azt mutatta, hogy az emberi tényezők okán a hitelekkel kapcsolatos döntési folyamat lassú, mely csökkenti az ügyfél-elégedettséget. 

Összegzés

Egy mesterséges intelligencián alapuló virtuális személy gyorsíthatja, hatékonyabbá teheti a beérkező hitelkérelmek kezelését, valamint lerövidítheti a döntési időt azáltal, hogy az objektív tényezőket már röviddel a benyújtás követően elemzi, majd kérdéseket tesz fel a hiányzó vagy kockázatosnak ítélt információk kapcsán. 

Megoldás

A hitelelbírálási-folyamat felgyorsítására, támogatására a fórumtagok köre bővült egy mesterséges intelligencián alapuló virtuális személlyel (Avatar), mely objektív, gyors és csökkenti az emberi hibalehetőségeket. Az Avatar virtuális fórumtag mögött álló modell nem csak a strukturált adatok, hanem a korábbi fórumbejegyzések alapján került kialakításra.,
Az Avatar ezen modell alapján a fórumon rákérdez a hitel szempontjából kockázatosnak ítélt tényezőkre. A fórumon kapott választ értelmezi és beépíti a döntésébe. Ezen kérdésekkel és a döntésével támogatja a többi döntéshozó munkáját, felhívhatja a figyelmet a hiteligény kockázataira.

1. Előkészítés

  • A hitelelbírálási folyamat, a döntési szempontok megismerése
  • Témaspecifikus szótár építése
  • Szöveganalitikai tanító minta létrehozása


2. Implementálás

  • Az Avatar mint mesterséges fórumtag integrálása a már működő hitelelbírálást támogató rendszerbe
  • Az Avatar összehangolása a rendszerben alapvetően működő kockázatelemzési megoldással
  • „Öntanuló” algoritmus fejlesztése: az ismétlődő válaszok automatikus beépítése